ESŐS NAPOK, AZOK A FRÁNYA AUTÓSOK ÉS GASZTRO ÉLMÉNYEK

A szerda és a csütörtök esős volt, de nem is bántam. Sokat alszom, most érzem csak igazán, mennyire kizsigereltem a testem idáig, és mennyire hálás minden pihenésért. A vonásaim is egészen kisimultak már. Amikor épp nem esik, megyek és fotózok.


Nem használok térképet, magamtól szeretem felfedezni a várost lassan, apránként. Tájékozódási pontjaim a különleges épületek, a szép vagy érdekes graffitik a házfalakon, a színes reklámplakátok. De ugyanígy élénken élnek bennem jelenetek és emberek, a gólyalábas artisták csillogó ruháikban a fő téren, az öreg néni a pöttyös ruhájával és a rózsaszín masnijával vagy a tetovált lány az arany színű legyezővel, akit rohanva követtem jó tíz percen keresztül mindhiába, vagy a férfi, akit megpróbáltam rávenni, hogy sétáljon bele a képbe, mert hiányzott a kompozícióból egy alak… Ezek a mini sztorik azok, amiktől az én térképem varázslatos és élő lesz. Elmondhatatlan érzés, ahogy a város átárad rajtam, ahogy a részese leszek és együtt lélegzem vele.


Minden városnak más a szerkezete, Belgrádé olyan, mint egy pókháló. És ha hiszitek, ha nem, a szállásom pont a közepében van. Szóval minden út ide hoz vissza, a Collegium Hungaricumba. Azt is mondhatnám, én vagyok a city spiderwomanje. Bár a szerelésem inkább Sarah Conorra hajaz a terepszínű nadrágban, fekete ujjatlan pólóban és az AK 47-es Sonymmal az oldalamon. Mint említettem, a ruhatáramat nem túloztam el, így alapvetően kétféle outfitem van: Sarah Connor teknőc-keretes napszemüvegben illetve Sarah Connor bíborlila napszemüvegben. És amikor a piacról tartok hazafelé, az a harmadik, a cekkeres Sarah Connor.


Nagyon örülök, hogy a világjáró utunk első állomása Belgrád lett, mert két nap sem kellett, és megimádtam ezt a várost. Elsősorban a tágasságát szeretem, minden út széles és a járdák is. Kicsit mindig fúj a szél, finoman, simogatóan, talán a folyók közelsége miatt. Ez a város tele van parkokkal és fákkal, mindenhol szökőkutak frissítik a levegőt. Most éppen 35 fok van, de a legforróbb hőségben is az egyik oldal árnyékos, és a sok zöld meg víz nagymértékben enyhíti a hőségérzetet. Estére kellemesen lehűl minden, és az éttermek, sörözők, kávézók megtelnek emberekkel. A mellettem lévő Kalemegdan parkban mindig vannak programok. A helyiek esténként kivetítőkön nézik a foci VB meccseit, vagy tegnap este koncertet hallgattunk fenn a Victor emlékműnél. Hazafelé jövet szabadtéri moziba botlottam, valami francia filmet néztek az emberek. Nagyon pezsgő közösségi élet van…


A többsávos, széles utaknak persze velejárója, hogy rengeteg az autós, emiatt a levegő talán még a budapestinél is szennyezettebb. A gyalogosok itt a páriák kasztrendszerébe sorolódnak, az autósok mindenhol elsőbbséget élveznek. A hátrányos megkülönböztetés legdurvább jele azonban egyértelműen az, hogy a gyalogos átkelőknél iszonyat sokat kell várni. Két lehetőség van: a jobbik eset, ha megnyomod a jelzést, hogy át akarsz kelni, és működik a szerkentyű. Ilyenkor egy fülsértő pittyegés indul, mintha rád rivallnának, hogy mégis ezt hogy képzeled. Ez a monoton visszaszámlálás olyan sokáig tart, hogy közben nyugodtan átgondolhatod a fél életedet. Majd hirtelen éles géppisztoly kerepelés jelzi, hogy ha kedves az életed, ideje villámgyorsan szedni a lábad vagy neked annyi. A másik eset, amint már biztos kitalálhattátok, hogy nem működik a szerkentyű. Ilyenkor vagy nepáli üzemmódba kapcsolsz és megküzdesz az autós áradattal face to face, vagy pedig szépen megvárod míg lemegy a nap és az autósok is mind nyugovóra térnek.


Az emberekkel kapcsolatos élményeim továbbra is jók, a szerbek kifejezetten barátságosak és szívesen kapcsolódnak. Kivéve a kofákat a déli hőségben, de mondjuk ezt meg is értem. Őket ilyenkor még a széles mosolyom és a kevés bevethető szerb szókincsem sem tudja jobb kedvre vagy köszönésre deríteni. Megnyugtatásotokra közlöm, hogy nagy a biztonságérzetem, már elég sok helyet feltérképeztem a városban, és még egy szervkereskedő sem próbálkozott az elrablásommal, szóval ne aggódjatok.

Pénteken megjött Balázs és ezzel átmenetileg véget is ért a gyümölcs-zöldség kúrám. Elkezdtük felfedezni a város gasztro helyeit, és elég jó tapasztalatokat szereztünk. A közelemben van a város egyik legszuperebb kávézója. Isteni a dirty chai lattéjuk és itt ittam először ginger shotot. Nagyon kedves a dizájnjuk is, a Wim Wenders filmek hangulatát idézi a látvány- és színvilág. Egyik este elsétáltunk a Skadarliára, ami a helyi ízek Váci utcája, de aztán úgy döntöttunk, majd később kóstoljuk meg a szerb konyhát, ami köztudottan nem a könnyű salátákról híres. Viszont találtunk például egy Ahimsa Vega-Yoga nevű éttermet, amit egy angol hölgy üzemeltet. Ilyen finom vega kaját még nem ettem. Balázs vega burgert rendelt, és teli szájjal dicsérte, hogy milyen szaftos és finom a hús, bár minden burger ilyen lenne. Ezen jót nevettem. Olyan csodás volt a fűszerezése, hogy nem esett le neki, szóját eszik hús helyett!

A projekttel jól haladok, tényleg szép anyag gyűlt már össze, igaz sokat is dolgoztam vele. Ezért nem volt időm tovább írni a blogot, de most már több időm lesz, ígérem. Képeket még ne várjatok, mert még nem döntöttem el, miket fogok leadni és miket tartok meg. A szerződésben vállaltam, hogy a 100 leadott képet nem mutogathatom addig, amíg a kiállítás be nem fejeződik, és szeretném állni a szavamat. De a következő rész több izgalmat fog hozni, remélem feledteti veletek a képek hiányát.